Egy rendezvény, amit Vendégeink soha nem felejtenek el

2011. június 18-án került sor a dél-stájer borvidéken egy Who is Who-találkozóra, amelyen cseh, szlovák, magyar és osztrák személyiségek kiváló hangulatban – különleges borok kóstolása mellett – ismerkedhettek meg egymással.

Az esemény felhős időben kezdődött 13.30-kor, de a nap hamarosan felragyogott. Az ehrenhauseni rézfúvósok hagyományos zenéjére kezdődött az ismerkedés a stájer borfinomságokkal. Az utolsó vendégek megérkezése után a helyi termékeket bemutató „Genussregal“ igazgatója mondott köszöntőt, majd Ehrenhausen polgármestere üdvözölte a messziről érkezett vendégeket.



 

A köszöntők után Ralph Hübner, a Who is Who Kiadó alapítója lépett a mikrofonhoz, aki ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen kísérje a vendégeket a rendezvényen. Hübner úr életének eddig nem ismert – borkóstolókhoz kapcsolódó – titkait osztotta meg a résztvevőkkel, valamint beszámolt a legutóbbi rendezvényünkről, amelyet a Who is Who saját szigetén, Taborcillon tartottunk.

14.30-kor kezdődött a látogatás és a helyi termékek kóstolása a „Genussregal“-ban. A kitűnő borok mellett a helyi sonkákkal, felvágottakkal, a legfinomabb tökmag-olajokkal és a világszerte ismert Zotter csokoládé manufaktúra finomságaival is megismerkedhettek Tisztelt Vendégeink.

Kétórányi kulináris gyönyör után buszra szálltak a vendégek, amely elvitte őket Ehrenhausen település történelmi központjába, majd az osztrák-szlovén határon elterülő dombokon fekvő szőlőültetvények és borbirtokok mesevilágával ismerkedtek meg a látogatók.

18 órakor érkeztünk meg a Schilhan borbirtokra. Eredeti terv szerint egy borszeminárium következett volna, ám – tekintettel vendégeink éhségére – megváltoztattuk a tervet és egy kiadós uzsonnát kértünk és kaptunk a borház tulajdonosaitól. Az új ismeretségeket finom ételek fogyasztásával és a hagyományos stájer népzene hallgatásával sikerült elmélyíteni. A birtok alapító-tulajdonosa, Willi Schilhan este nyolc órakor kezdett neki a dél-stájer borvidék és saját, többszörösen díjnyertes borai bemutatásának.

Vendégeink kellemes hangulatban töltötték az esti órákat, a „kemény mag“ pedig 23 órakor még megtekintette a Schilhan pincészet eddig nem látott részeit is, természetesen borkóstolóval egybekötve. Az utolsó vendégek távozásakor az egyik legszebb elismerést Rupert Lenztől kaptuk. Azt mondta nekem:

„Tudod, tényleg nagyon jó volt ez a rendezvény. Azt kell, hogy mondjam, új barátokat találtam itt.“

Lehet ennél szebb véleményt hallani egy találkozó végén? A résztvevő Who is Who-személyiségek lelkesedése meggyőzött minket arról, hogy szükségesek az ilyen összejövetelek, ezért hamarosan elkezdjük a következő szervezését. Terveink szerint ez is egy bortúra lesz egy szép vidéken. Hogy pontosan hol, azt hamarosan eláruljuk.


Tisztelt Herr Martin Nikodemus!
Sok-sok köszönet a fantasztikus szervezésért és a szép programért. Remélem, a jövőben tényleg egy életerős, sikeres csoporttá válhatunk. Már váro ma következő találkozót. Addig is szép napokat és sikeres munkát kívánok Önnek és kollégáinak.

Baráti üdvözlettel:
Kleinheincz Magdolna
(Budapest)
 

Internationales Who is Who Treffen mit Weinverkostung
site credits